Munkavállalóknak
Munkaadóknak
Belépés: 
Az elmúlt egy évben a cseheknél is nőtt a munkanélküliek száma
2010. febr. 9., kedd, 06.00.46 CET

180 000 ezren kerültek utászára Csehországban a tavalyi évben. A munkaügyi központ és a szociális minisztérium 9,7 %-os hányadról számolt be, ami azt jelenti, hogy ennyivel nőtt a munkát keresők aránya.

Ellenben 9,8%-a keresett eredménytelenül munkát januárban. 574,2ezer álláskeresőt tartanak nyílván január óta, 35 000-rel többet, mint az előző év decemberében.


Munkanélküliség mértéke

Regisztrált munkanélküliek megoszlásának mértéke életkor alapján


Csehországban továbbra is nagyok a megyénkénti való eltérések van ahol 15,8%, 14,2-%, 12,3-os az állástalanok aránya. Ellenben a főváros nagy területén 4-% körül mozog a munkanélküliség.


egyre több munkavállaló kerül utcára

Egyre több munkavállaló kerül utcára


Sajnos, ezek az értékek nem csak Csehországot érintik, hanem mint már tudjuk, szinte az egész Európai Unió-t. Többségében azonban megfigyelhetjük, hogy a fővárosok, nagyobb települések, és kereskedelmi területek viselik jobban a válság ezen kellemetlen hatását, mint azt már korábban tárgyaltuk.


-ds-


Vezérlőpult
  Elfelejtett jelszó Önéletrajzom Pályázataim Mentett Kereséseim Adatmódosítás Állásajánlatok E-mail a szerkesztőnek
Hírek, információk
Job-Állás-Karrier hírek Jogi hírek Oktatás Képzés, átképzés Pályázat
Legfrissebb Állásajánlatok
GAZDASÁGI REFERENS (Pest)

MŰSZAKI IGAZGATÓ (Pest)

MŰSZAKI IGAZGATÓ (Pest)

MECHANIKUS KARBANTARTÓ (Fejér)

ELEKTROMOS KARBANTARTÓ (technikus) (Fejér)

Gépészmérnököt (Komárom-Esztergom)

MŰSZAKI ASSZISZTENS (Bács - Kiskun)

VÁLLALKOZÁSI MÉRNÖK MUNKAKÖRBE KÖNNYŰSZERKEZETES VALAMINT GENERÁL TERÜLETRE (Pest)

FŐKÖNYVELŐ (Pest)

WEBDESIGNER (Pest)

Bezár(X)

Munkavállalóknak

Kérjük adja meg E-mail címét a regisztrációs folyamat megkezdéséhez. Az Ön által megadott E-mail címre küldünk egy megerősítő levelet, amely tartalmazza a profil létrehozásához szükséges információkat.





 

Amennyiben Ön munkáltató, Kérem, hogy kattintson ide!

www.hunjob.hu
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz