Munkavállalóknak
Munkaadóknak
Belépés: 
Munka ez erdőben
2010. febr. 8., hétfő, 04.26.04 CET

Az Egererdő Zrt. ismét bekapcsolódik a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) idei erdészeti közmunkaprogramjába, mellyel Heves megyében 135 embernek teremtenek munkalehetőséget.

Pallagi Lászlótól, a társaság vezérigazgatójának elmondása szerint, a foglalkoztatási projekt 80 százalékos támogatottságú, így a fennmaradó összeget, mintegy 24 millió forintot az Egererdő Zrt.-nek kell előteremtenie.

 

erdő

Több mint 3100 embernek ad idén is munkát az erdő

 

A korábbi évek tapasztalatai szerint ennek nem lesz akadálya, hiszen a foglalkoztatottak a költségek 20 százalékát ki tudják termelni. Az augusztusig tartó erdészeti közmunkaprogramhoz az NVT egymilliárd forinttal, míg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 3,3 milliárd forinttal járul hozzá, hogy a hét és fél hónapos időszak alatt országosan több mint 3100 regisztrált munkanélküli juthasson munkához a hátrányos helyzetű térségekben.

Erdei közmunkások

Erdőművelést is szerepel a munkák között

 

A dolgozók erdőművelést, erdészeti feltáró utak, sétautak, turistautak és tanösvények karbantartását, közjóléti eszközök, berendezések javítását és kihelyezését, a faállomány minőségi nyesését, szemétgyűjtést és elszállítást, valamint vágástakarítást végeznek.

 

-DS- MCOnet

 

Munkaerő Közvetítő - hunjob.hu

 

Szóljon hozzá a fórumon!

Vezérlőpult
  Elfelejtett jelszó Önéletrajzom Pályázataim Mentett Kereséseim Adatmódosítás Állásajánlatok E-mail a szerkesztőnek
Hírek, információk
Job-Állás-Karrier hírek Jogi hírek Oktatás Képzés, átképzés Pályázat
Legfrissebb Állásajánlatok
GAZDASÁGI REFERENS (Pest)

MŰSZAKI IGAZGATÓ (Pest)

MŰSZAKI IGAZGATÓ (Pest)

MECHANIKUS KARBANTARTÓ (Fejér)

ELEKTROMOS KARBANTARTÓ (technikus) (Fejér)

Gépészmérnököt (Komárom-Esztergom)

MŰSZAKI ASSZISZTENS (Bács - Kiskun)

VÁLLALKOZÁSI MÉRNÖK MUNKAKÖRBE KÖNNYŰSZERKEZETES VALAMINT GENERÁL TERÜLETRE (Pest)

FŐKÖNYVELŐ (Pest)

WEBDESIGNER (Pest)

Bezár(X)

Munkavállalóknak

Kérjük adja meg E-mail címét a regisztrációs folyamat megkezdéséhez. Az Ön által megadott E-mail címre küldünk egy megerősítő levelet, amely tartalmazza a profil létrehozásához szükséges információkat.





 

Amennyiben Ön munkáltató, Kérem, hogy kattintson ide!

www.hunjob.hu
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz